Kezdőlap arrow A szövetség arrow Történet
Történet Nyomtatás E-mail

A Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségét 1993-ban alapította akkor még „Belvízi Fuvarozók Szövetsége” néven 5 hajózásban érdekelt jogi és 6 magánszemély. A Szövetség elnöke alapításkor 2004-ben bekövetkezett elhunytáig Dr. Sokhegyi Géza volt. 2004. július 06-án megtartott rendkívüli közgyűlésen a közgyűlés Bencsik Attilát választotta elnöknek.


A Szövetség eddigi tevékenysége során különböző fórumokon – így a hajózással kapcsolatos hazai jogszabályok, rendeletek és törvények véleményezése, kidolgozása révén, nemzetközi szinten konferenciákon – képviselte a magyar hajózási vállalkozók ill. a hajózáshoz kapcsolódó tevékenységet végzők érdekeit. Közismert, hogy a hajózás gazdaságossága és környezetbarátsága által a paramétereinek megfelelő árufajták legkedvezőbb szállítási módja. Ezt felismerve az EU országaiban évtizedek óta a hajózás támogatásának számos direkt és indirekt módját alkalmazzák, így az állam által garantált hosszú távú hajófinanszírozási hitel és lízingkonstrukciókat, a hajózásban használt üzemanyagok kedvezményes vásárlási lehetőségét, a hajók környezetvédelmi korszerűsítését (pl. főgép cseréje) stb. támogatják, továbbá folyamatos kiépítéssel, karbantartással biztosítják a gazdaságos hajózáshoz szükséges infrastruktúrát. E támogatások által például a holland vagy német hajózások költségei 10-15 %-al alacsonyabbak a magyar hajózásokénál, s ez potenciális versenyelőnyként jelentkezik. A Szövetség munkájának gerincét az esélyek kiegyenlítése érdekében tett érdekképviseleti erőfeszítések adták számos sikert felmutatva.     


A Szövetségnek jelenleg 11 jogi személy tagja, általuk a magyar belvízi árufuvarozás mintegy 90 %-a képviselt. A Szövetség tagja a Magyar Országos Hajózási Szövetségnek (MAHOSZ), a Magyar Vasúti, Vízi és Légiközlekedési Szövetségnek (MVVLSZ) és az Európai Folyam-tengerhajózási Szövetségnek (ERSTU).

 
standard.png

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj
logo.jpg

Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége

Székhely:   1137 Budapest, Carl Lutz rakpart 29.

Tel:           +36 30 990 5795

E-mail:       Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges