Kezdőlap
Itt van az ősz... Nyomtatás E-mail

„Itt van az ősz, itt van újra…” Amennyiben azonban nem Petőfi gondolatmenetével kívánjuk folytatni, ráadásul, hátrányos helyzetűek vagyunk – ami esetünkben annyit jelenti, hogy az árufuvarozás belvízi formáját, vagyis a hajózást műveljük – mindjárt az őszi alacsony vízállások és ennek járulékos problémái juthatnak eszünkbe. Nyár végére menetrend szerint jött a folyókon az alacsony vízállás, csak ez az idei évben – nyilván a folyó is tudja, hogy gazdasági válság van, és Ő is rúgni akart még egyet a hátán lovagoló embereken, akárcsak a rodeós bika – még tartósabb és még alacsonyabb vízállásokat hozott, mint az elmúlt években. Amikor Budapesten a szép széles Dunát nézzük, a hajósokon kívül ki gondolná, hogy ez a folyó Németországban – azon a szakaszon, ahol nincs duzzasztás – néhány tíz méter széles, és éppen csak mellig ér. Pedig igaz. A 120-130 centiméteres gázlókon, még az alacsony növésű emberek is át tudnának gyalogolni.

A német Duna-szakasznak ilyenkor van még egy érdekes specialitása. Az Isar folyó torkolata alatt kialakuló zátony ilyenkor annyira beszorítja a folyót egy szűk mederrészbe, hogy a közepesnél kisebb főgép-teljesítménnyel rendelkező hajók úgy érzik, mintha falnak mennének. Ezek a hajók külső segítség nélkül képtelenek átmenni egy 20-50 méteres folyószakaszon.

Fentiek tükrében érthető, hogy miért írunk mi állandóan arról, hogy a vízmélység biztosítását kérjük, és arról, hogy pályázatok kellenének a hajók főgép cseréjére, hogy erősebb motort építhessünk a hajóinkba. Mert amikor nem ezeket a dolgokat ismételgetjük, akkor azt kell ismételnünk, hogy a T. megbízói kör az utolsó csepp levegőt is ki akarja szorítani a hajós árufuvarozókból, csökkentik a díjakat, és nem kívánják megfizetni még a szerződésekben szereplő kisvízi pótlékot sem. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, néhány éve már hallottuk, de most újra megismételném, „döglött lovon nem lehet lovagolni”. Amennyiben jövőre, sőt azután is fuvaroztatni szeretnének, ne akarják a térdig érő vízbe belefojtani a hajózásokat!

„Itt van az ősz, itt van újra…” Gondoljunk inkább Petőfire, a hulló levelekre, az elmúlt vagy megmaradt nyári szerelmekre. Szeressük a bölcs megbízót, aki előbb vagy utóbb fizetni fog, aki belátható időn belül talán rájön, hogy jövőre is szüksége lesz egy olyan hajózásra, aki kedvező fuvardíjakon viszi el az áruit, és – nem utolsósorban – várjuk az esőt!


Kruppa Ferenc
Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége

osz14.jpg

 
standard.png

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj
logo.jpg

Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége

Székhely:   1137 Budapest, Carl Lutz rakpart 29.

Tel:           +36 30 990 5795

E-mail:       Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges